Novemberi programok Szekszárdon

Novemberi programok Szekszárdon

szepkertvendeghaz-novemberi-programok-márton-nap-szekszárd

A November sem marad érdekes programok nélkül Szekszárdon!

Ezek közül a programok közül lehet válogatni Novemberben:

Jókedvű Márton-napi vigadalom Szekszárdon (november 10-11)

Hagyományosan minden évben megtartott Márton-napi vigasság idén is várja a szekszárdi lakosokat és a városba látogatókat. A Béla király téren fűtött rendezvénysátor lesz kihelyezve, ahol gyerekprogramok, táncház, vidám koncertek mulattatnak. A vendéglátó helyek tradicionális fogásokkal készülnek , a Szekszárdi Vendéglátók Kerekasztala Egyesület pedig a gourmet udvarban tálal finomabbnál finomabb, tipikus Márton-napi ételeket, amiket aztán a helyi termelők kiváló boraival kísérhetünk.

PROGRAM (a belépés ingyenes):

2017. november 10. (péntek)

  • 19:00 – MagyarVista Social Club
  • 21:00 – Csurgó zenekar

2017. november 11. (szombat)

  • 15:00 – Langaléta Garabonciások
  • 16:00 – Babra zenekar
  • 17:00 – Márton-napi borszentelés
    Köszöntőt mond: Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere.
    Egyházi áldást mond: dr. Kaszó Gyula, református lelkipásztor.
    Közreműködik a Szekszárdi Muslinca Bordalkórus.
  • 18:00 – Herczku Ági és a banda
  • 20:00 – Góbé zenekar
  • 22:00 – Koncert és táncház Dűvő zenekarral

Gourmet Udvar:

  • Stefán Ételbár,
  • Szász Söröző és Étterem.

Borudvar:

  • Mészáros Pál Borház és Pince,
  • Posta-Borház,
  • Prantner Pince,
  • Sárosdi Pince,
  • Tringa Borpince,
  • Vesztergombi Pince.

Helyi, kézműves termékek vására:

  • méz , szekszárdi csoki,chili, savanyúságok, befőttek, kézműves sajt

Nyitvatartás:

  • péntek 18:00 – 01:00
  • szombat 11:00 – 01:00

PTE ZONGORAEST (november 11.) – Művészetek Háza, Szekszárd

Fellépők:

  • Király Csaba, Liszt-díjas zongoraművész;
  • Andew Harringer, zongora;
  • Gelencsér Gergely, zongora.

Műsor:

  • J. S. Bach: Esz-dúr tirószonáta,
  • J. S. Bach: G-dúr fantázia,
  • L. v. Beethoven: C-moll szonáta No 32, op. 111.,
  • F. Schubert: f-moll fantázia négy kézre,
  • Liszt F. zongoraművek.

Bővebben: http://potenton.hu/hu/koncert/pte-zongoraest-14

TESTÜNK A CSODA – INTERAKTÍV UTAZÓ KIÁLLÍTÁS ÉS JÁTSZÓHÁZ (november 13-18) – Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvényterem, Szekszárd

Iskolásoknak és óvodásoknak. Különleges interaktív eszközök mutatják be az emberi test működését. A bemutatott szervrendszereik egy-egy funkcióját játékos eszközök jelenítik meg.

Belépés: 600 Ft/fő

Bővebben: http://www.szekszardagora.hu/program/testunk-csoda-interaktiv-utazo-kiallitas-es-jatszohaz

MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA: SÁRKÁNYOS MESÉK, MESÉS SÁRKÁNYOK (november 14.) – Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd

Bővebben: http://wmmm.hu/sarkanyos-mesek-meses-sarkanyok/

NYITOTT AKADÉMIA: DR. BUDA LÁSZLÓ ELŐADÁSA (november 22, 19:00) – Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvényterem, Szekszárd

Bővebben: http://www.szekszardagora.hu/program/nyitott-akademia-dr-buda-laszlo-eloadasa és https://www.nyitottakademia.hu/eloadok/dr-buda-laszlo-584

KOVÁCS GERGŐ MUSICAL- ÉS DALESTJE (november 24, 19:00)

Előadó: Kovács Gergő

Sztárvendég: Zalatnay Sarolta

További fellépők:
• Kövendy Eszter (ének),
• Málinger Anita (ének),
• Pecze István (harmonika),
• Prantner Tamás (zongora),
• Ritmo Sporttánc Egyesület,
• Tücsök Zenés Színpad.

Műsorközlő: Csötönyi László

Jegyárakról érdeklődjön a Babits Mihály Kulturális Központ jegypénztárában!

ELŐADÁS – „SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉG – CZENZ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ ALKOTÁSAIN” CÍMMEL (november 28, 16:30) – Babits Mihály Kulturális Központ, Csatár terem

Előadó: Andics János helytörténész, a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet alapító tagja.

A nagy szekszárdi bakancslista

A nagy szekszárdi bakancslista
Szekszardi-bakancslista-tamas_brandt_szekszard
fotó: Brandt Tamás | tamasbrandt.hu

A nagy bakancslista. Szekszárdi programok, melyeket mindenképp próbálj ki, és a helyek, melyeket mindenképp látogass meg, ha Szekszárdon jársz.

 

  • Kiadós sétát tenni a Lösz-Szurdik tanösvényen
  • Szemügyre venni a várost madártávlatból a városi kilátóból
  • Megnézni a naplementét a Bati-kereszt kilátóból
  • Megszökni a Rigli szabadulószobából
  • Részt venni a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon
  • Felülni a Gemenci erdei vasútra
  • Megfigyelni a legnagyobb gímszarvasokat a vadmegfigyelőben a Gemencben
  • Kipróbálni a legnagyobb csúszdát a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőben
  • Megfutni a leggyorsabb kört a Gokart pályán
  • Meglátogatni néhány rendkívüli pincét és megízlelni a szekszárdi bort
  • Relaxáló sétát tenni a platán fasoron
  • Megkóstolni a Petritsék mézeskalácsát
  • Benevezni a Borvidék Félmaratonra
  • Madáréneket hallgatni a kora reggeli órákban
  • Elmenni egy Szekszárdi UFC meccsre
  • Böngészni Babits kézírását az Emlékházban
  • Részt venni egy dűlőtúrán a Land Roverrel
  • Megnézni a mamut csontvázat a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban
  • Eltölteni egy estét a Pünkösdi Hal- és Vadünnepen
  • Megcsodálni Közép Európa legnagyobb egyhajós templomát
  • Körbe nézni Mészöly Miklós és Polcz Alaine könyvtárszobájában
  • Kirándulást tenni Grábócra és megcsodálni a szerb ortodox kolostort
  • Reggel kávét inni A Kávé Házában, egy croissant mellé
  • Horgászni a Sötétvölgyi tavaknál
  • Inni a Haramia-forrásból
  • Megismerni a szekszárdi kadarka, kékfrankos és bikavér történetét a Bormúzeumban
  • Biciklitúrát tenni a Szekszárdi dombságon
  • Részt venni egy sétarepülésen Őcsényben
  • Nyáron csobbanni egyet a szálkai tóban
  • Bejárni a középkorban épült, de modern, minden érzékszervünket megmozgató kiállítással felszerelt Garay Élménypincét, kezünkben egy pohár szekszárdi borral
  • Megnézni egy előadást Magyarország egyetlen Német Színházában

Augusztusi programok Szekszárd

Augusztusi programok Szekszárd

Augusztusban a következő programok közül lehet választani Szekszárdon:

Több új filmet is bemutatnak augusztusban, melyek a szekszárdi moziban is megtekinthetőek. Ilyen például a:

  • Minden, minden
  • A setét torony
  • Pappa pia
  • RAID – A törvény nemében
  • Annabelle 2 – A teremtés
  • Az Emoji-film
  • A szerencse háza
  • A mogyoró-meló 2.
  • Sokkal több mint testőr

SAMSUNG CSC

 

Augusztus 14. Hétfő

17:00 – Minden, minden
19:00 – A setét torony

Augusztus 15. Kedd

17:00 – Pappa pia
19:00 – A setét torony

Augusztus 16. Szerda

17:00 – Pappa pia
19:00 – A setét torony

Augusztus 17. Csütörtök

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – RAID – A törvény nemében

Augusztus 18. Péntek

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – RAID – A törvény nemében

Augusztus 19. Szombat

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – RAID – A törvény nemében

Augusztus 21. Hétfő

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – Annabelle 2 – A teremtés

Augusztus 22. Kedd

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – Annabelle 2 – A teremtés

Augusztus 23. Szerda

15:00 – Az Emoji-film 3D
17:00 – Pappa pia
19:00 – Annabelle 2 – A teremtés

Augusztus 24. Csütörtök

15:00 – Egy kupac kifli
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 25. Péntek

15:00 – Egy kupac kifli
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 26. Szombat

15:00 – Egy kupac kifli
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 27. Vasárnap

15:00 – Egy kupac kifli
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 28. Hétfő

15:00 – Az Emoji-film 2D
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 29. Kedd

15:00 – Az Emoji-film 2D
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 30. Szerda

15:00 – Az Emoji-film 2D
17:00 – A szerencse háza
19:00 – Pappa pia

Augusztus 31. Csütörtök

15:00 – A mogyoró-meló 2.
17:00 – Anyák elszabadulva
19:00 – Sokkal több mint testőr

 

Koncert, hangverseny:

Augusztus 20-án vasárnap Lajkó Félix koncert lesz Szekszárdon Szent István Nap alalmából

Kiállítás:

Augusztus 11-től (péntek) – szeptember 12-ig (kedd) megtekinthető Nyilas Márta festőművész kiállítása Forduló címmel.

Előadás:

Augusztus 25-én pénteken Dr. Kádár Annamária: Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban előadása lesz

További programok:

Augusztus 26. (szombat) – augusztus 27. (vasárnap)

Szekszárd Város Napja

Augusztus 26. (szombat)

A zöldkúti merülő tekercsek titka – Rejtélyvadászat Szekszárdon

Augusztus 27. (vasárnap)

A zöldkúti merülő tekercsek titka – Rejtélyvadászat Szekszárdon

Forrás:
http://filmek.s9.hu/2017-filmjei-datum-szerint/
http://www.szekszardagora.hu/

Júliusi programok Szekszárd

Júliusi programok Szekszárd

A július rengeteg programot tartogat Szekszárdon:

 

A szekszárdi fürdő minden nap 09:00-20:00 óráig vár mindenkit, aki csobbanni, kikapcsolódni, pihenni szeretne. A parkolás a strand parkolójában ingyenes!

Forras: http://szekszardifurdo.hu

scott-webb-25833

 

Július 9. 10:30

A Szekszárdi Magyar – Izraeli Baráti Társaság és a Szekszárdi Izraelita Hitközség megemlékezése a
Holokauszt 73. évfordulóján (mely idén kilencedik alkalommal lesz itt Szekszárdon).

Júliusi moziprogramok Szekszárdon:

 

SAMSUNG CSC

Július 3 Hétfő

16:30 – Transformers: Az utolsó lovag 2D
19:00 – Transformers: Az utolsó lovag 3D

Július 4. Kedd

17:00 – A magas ősz férfi társat keres
17:00 – A magas ősz férfi társat keres
19:00 – Transformers: Az utolsó lovag 3D

Július 5. Szerda

17:00 – A magas ősz férfi társat keres
17:00 – A magas ősz férfi társat keres
19:00 – Transformers: Az utolsó lovag 3D

Július 6. Csütörtök

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Gru 3 – 3D
19:00 – Kipörgetve

Július 7. Péntek

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Gru 3 – 3D
19:00 – Kipörgetve

Július 8. Szombat

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Gru 3 – 3D
19:00 – Kipörgetve

Július 9. Vasárnap

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Gru 3 – 3D
19:00 – Kipörgetve

Július 10. Hétfő

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Oltári baki
19:00 – Kipörgetve

Július 11. Kedd

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Oltári baki
19:00 – Kipörgetve

Július 12. Szerda

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Oltári baki
19:00 – Kipörgetve

Július 13. Csütörtök

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Pókember – Hazatérés: 2D
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 14. Péntek

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Pókember – Hazatérés: 2D
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 15. Szombat

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Pókember – Hazatérés: 2D
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 16. Vasárnap

15:00 – Gru 3 – 2D
17:00 – Pókember – Hazatérés: 2D
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 17. Hétfő

17:00 – Én és a mostohám
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 18. Kedd

17:00 – Én és a mostohám
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 19. Szerda

17:00 – Én és a mostohám
19:00 – Pókember – Hazatérés: 3D

Július 20. Csütörtök

15:00 – Vuk

Július 21. Péntek

15:00 – Vuk

Július 22. Szombat

15:00 – Vuk

Július 23. Vasárnap

15:00 – Vuk

Július 31. Hétfő

19:00 – Baywatch

Forrás: http://www.szekszardagora.hu/

Ha valamelyik program idejére szállást keresel, foglalj szobát nálunk!

Júniusi programok Szekszárd

Júniusi programok Szekszárd

Júniusban Szekszárdon az alább programok közül választhat:

Június 2. (péntek)

Pünkösdi Hal- és Vadünnep: péntek

Június 3. (szombat)

Pünkösdi Hal- és Vadünnep: szombat

Június 4. (vasárnap)

Pünkösdi Hal- és Vadünnep: vasárnap

Június 5. (hétfő)

Pünkösdi Hal- és Vadünnep: hétfő

Június 8. (csütörtök)

Zeneszalon Szilasi Alex zongoraművésszel

 

Moziműsor

Június 1. (csütörtök)

15:00 – Gemenc – Az árterek világa
19:00 – Alien: Covenant
Június 2. (péntek)

15:00 – Gemenc – Az árterek világa
19:00 – Alien: Covenant

Június 3. (szombat)

15:00 – Gemenc – Az árterek világa
19:00 – Alien: Covenant

Június 6. (kedd)

14:30 – Sárkányvarázs
16:30 – Alien: Covenant
19:00 – Alien: Covenant

Június 7. (szerda)

14:30 – Sárkányvarázs
16:30 – Alien: Covenant
19:00 – Alien: Covenant

Június 8. (csütörtök)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:00 – Wonder Woman 2D
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 9. (péntek)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:00 – Wonder Woman 2D
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 10. (szombat)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:00 – Wonder Woman 2D
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 11. (vasárnap)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:00 – Wonder Woman 2D
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 12. (hétfő)

17:00 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 13. (kedd)

17:00 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
18:00 – Gemenc – Az árterek világa (Közönségtalálkozó)
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 14. (szerda)

17:00 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
19:00 – Wonder Woman 3D

Június 15. (csütörtök)

16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 16. (péntek)

16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 17. (szombat)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 18. (vasárnap)

14:30 – Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás
16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 19. (hétfő)

16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 20. (kedd)

16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 21. (szerda)

16:30 – Jupiter holdja
19:00 – A múmia 3D

Június 22. (csütörtök)

14:30 – Verdák 3 – 2D
16:30 – A múmia 2D
19:00 – Csajok hajnalig
19:00 – Csajok hajnalig

Június 23. (péntek)

14:30 – Verdák 3 – 2D
16:30 – A múmia 2D
19:00 – Csajok hajnalig

Június 24. (szombat)

14:30 – Verdák 3 – 2D
16:30 – A múmia 2D
19:00 – Csajok hajnalig

Június 25. (vasárnap)

14:30 – Verdák 3 – 2D
16:30 – A múmia 2D
19:00 – Csajok hajnalig

Június 26. (hétfő)

14:30 – Verdák 3 – 2D
17:00 – Romazuri
19:00 – Csajok hajnalig

Június 27. (kedd)

14:30 – Verdák 3 – 2D
17:00 – Romazuri
19:00 – Csajok hajnalig

Június 28. (szerda)

14:30 – Verdák 3 – 2D
17:00 – Romazuri
19:00 – Csajok hajnalig

Június 29. (csütörtök)

14:30 – Verdák 3 – 3D
16:30 – Transformers: Az utolsó lovag 2D
19:00 – Transformers: Az utolsó lovag 3D

Június 30. (péntek)

14:30 – Verdák 3 – 3D
16:30 – Transformers: Az utolsó lovag 2D
19:00 – Transformers: Az utolsó lovag 3D

 

Ha bármely program felkeltette érdeklődését, foglaljon szállást szekszárdi vendégházunkban!

 

Forrás: http://www.szekszardagora.hu/

Tavaszi Programok Szekszárdon

Tavaszi Programok Szekszárdon

Idén tavasszal is rengeteg program közül választhatnak mind a szekszárdiak, mind pedig a városba látogatók.

Bikavér Borongoló – Április 29.

Első alkalommal kerül megrendezésre a szekszárdi Bikavér Borongoló, amely remek lehetőséget biztosít arra, hogy a látogatók megismerjék a vidék legjobb bikavéreit és borászatait.

Aki pedig már jól ismeri őket, annak egy kellemes, borozós kalandban lesz része.

Részletek: http://bikaverborongolo.hu/

Városi Retro Majális – Május 1.

Családi- és gyerekműsorokkal, koncertekkel, retro játékokkal, kézműves- és kirakodó vásárral.

8:00-tól Zenés ébresztővel Szekszárd különböző pontjain a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekarral.

Program:

Színpadi Programok a parkban:

10:00 Helyi mozgásművészeti csoportok bemutatói

11:00 Grimask Bábszínház „Hoppá” című retro, zenés előadása

12:00 Helyi mozgásművészeti csoportok bemutatói

13:30 Tücsök Zenés Színpad műsora

14:30 Szandi családi műsor

15:30 Hajdú Steve műsora

16:30 M6-Expressz Zenekar koncertje

18:00 ZANZIBAR koncert

20:00-22:00 Utcabál a Retróleum Zenekarral

További programok gyerekeknek és felnőtteknek a parkban:

Gyermekfoglalkoztató

Kézműves foglalkoztatók

Játékos angol a Happy Stars Nyelviskolával

Egészségsátor a Vöröskereszttel

Sakk szimultán Balázs Imre sakk oktatóval

Magyar Honvédség tájékoztató sátor

Kajakozás a Szekszárd Kajak-Kenu Sportegyesülettel

Bad Bones Amerkai Football bemutató

Retro játékok: céllövölde, sporthorgászat, gyermekkörhinta, valamint ugrálóvár és játszókamion

Kézműves- és kirakodó vásár, étkes sátrak a rendezvény körül

Eső esetén a helyszín a Babits Mihály Kulturális Központ lesz.

Helyszín: Prométheusz park

Részletek: http://www.szekszardagora.hu/program/varosi-retro-majalis

Borvidék Félmaraton – Május 6.

  1. május 6-án, szombaton immár 8. alkalommal rendezik meg Szekszárdon a Borvidék Félmaratont.

Nevezni az alábbi távokra lehetett:

28 km félmaraton plusz – rajt 14:00-kor /teljesíthető egyéniben, párban és 3 fős csapatban is/

2 fős váltó távjai: 12,2 és 15,3 km;

3 fős váltó távjai: 4,55 – 7,8 – 15,3 km

21 km – egyéniben – rajt 14:00-kor

14 km – egyéniben- rajt 14:00-kor

5 km – egyéniben – rajt 14:00-kor

1 km – gyermekfutam (14 éves korig ) – rajt 13:00-kor

A rajt és cél a Béla téren lesz eredményhirdetés pedig 18:00 órától ugyanitt.

Részletek: http://borvidekfelmaraton.hu/

Szekszárdi Bortavasz és Food Truck Show – Május 12-14.

Első alkalommal kerül megrendezésre a Szekszárdi Bortavasz és Food Truck Show 10 szekszárdi borászat és 10 food truck részvételével.

Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Béla térre, aki szeretne különféle borokat, ételeket kóstolni.

A programon részt vevő borászatok:

  • Eszterbauer Borászat
  • Heimann Családi Birtok
  • Márkvárt Papa Pincéje
  • Mészáros Pál Borház és Pince
  • Németh János Pincészet
  • Pósta Borház
  • Prantner Pince
  • Sárosdi Pince és Vendégház
  • Szekszárd Sebestyén Pince
  • Tringa Borpince

A guruló gasztronómia képviselői:

  • Chocokebab Hungary
  • The Grilled Piggy
  • Juice Up!
  • KOLBICE by Kobe
  • Kanálgép
  • Paneer
  • Meat & Sauce
  • Perla cafè
  • CrepeZilla
  • Twist&Chips
  • Tütü Gasztró Busz

Részletek: https://www.facebook.com/events/1812426489007524/

Pünkösdi Hal- és Vadünnep – Június 2-4.

Pünkösdkor is remek programokkal készül Szekszárd városa, a Pünkösdi Hal- és Vadünnep Szekszárd város második legtöbb embert megmozgató közösségi ünnepe a Szüreti Napok mellett. Minden év pünkösdjén zajló, négy napos olyan programokkal készül Szekszárd, mint például színpadi előadások, különböző gasztrosátrak és boros pavilonok, illetve kézműves vásár a belvárosban.

Június 2. péntek

18:00 – Alisca Brass Band koncert

19:00 – Collection koncert

21:00 – TNT koncert

23:00 – The Bits Beatles emlékzenekar koncert

Június 3. szombat

10:00 – „Állati La Fontaine” zenés bábműsor- Grimask Színház

10:00 – Furfangos csodavilág interaktív kiállítás és játszóház

11:00 – Széltolók koncertje

14:30 – Kovácsovics Fruzsina: Elfeledett mézescsók

16:00 – Bartina Néptánc Egyesület műsora

18:00 – Tücsök Zenés Színpad műsora

20:00 – Hot Jazz Band koncert

21:30 – Band Of StreetS koncert

23:00 – Caramel koncert

00:30 – Horizont Együttes utcabál

Június 4. vasárnap

10:00 – „Itt van a nyár” – Kiskalász zenekar koncertje

11:00 – Tücsök Zenés Színpad műsora

16:00 – Guca Partyzans Brass Band koncert

18:00 – A NŐ illata

22:00 – Demjén Ferenc koncert

23:30 – Funky Night

Június 5. hétfő

10:00 – Fabula Együttes koncertje

11:30 – A kóró és a kismadár

14:30 – „Ifjú Szív” Magyarországi Német Nemzetiségi Néptánc Együttes műsora

17:30 – A Magyar Jazz Ünnepe 2017. – Tóth Viktor Tercett koncertje

20:30 – Vastag Csaba koncert

Helyszín: Szekszárd

Részletek: http://www.szekszardagora.hu/program/punkosdi-hal-es-vadunnep

Ha valamelyik program ideje alatt szeretne Szekszárdon éjszakázni, foglaljon szállást nálunk!

Februári programok Szekszárdon

Februári programok Szekszárdon

Februárban is jobbnál jobb programokkal színesítheti szabadidejét Szekszárdon. Mutatjuk a legjobbakat!

 

MOZI – Babits Mihály Kulturális Központ

VAKFOLT

febr. 7. – 17:00

febr. 8. – 17:00

 

A KAPTÁR 3D: UTOLSÓ FEJETET

febr. 7. –  19:00

febr. 8. – 19:00

 

LEGO BATMAN: A FILM 3D

febr. 9. – 15:00

febr. 10. – 15:00

febr. 11. – 15:00

febr. 12. – 15:00

febr. 13. – 15:00

febr. 14. – 15:00

febr. 15. – 15:00

 

LEGO BATMAN: A FILM 2D

febr. 16. – 15:00

febr. 17. – 15:00

febr. 18. – 15:00

febr. 19. – 15:00

 

A SÖTÉT ÖTVEN ÁRNYALATA

febr. 9. – 17:00, 19:00

febr. 10. – 17:00, 19:00

febr. 11. – 17:00, 19:00

febr. 12. – 17:00, 19:00

febr. 13. – 17:00, 19:00

febr. 14. – 17:00, 19:00

febr. 15. – 17:00, 19:00

febr. 16. – 17:00

febr. 17. – 17:00

febr. 18. – 17:00

febr. 19. – 17:00

febr. 20. – 17:00

febr. 21. – 17:00

febr. 22. – 17:00

 

KÖRÖK

febr. 16. – 19:00

febr. 17. – 19:00

febr. 18. – 19:00

febr. 19. – 19:00

febr. 20. – 19:00

febr. 21. – 19:00

febr. 22. – 19:00

 

POFONCSATA

febr. 23. – 17:00

febr. 24. – 17:00

febr. 25. – 17:00

febr. 26. – 17:00

febr. 27. – 17:00

febr. 28. – 17:00

 

ARANY

febr. 23. – 19:00

febr. 24. – 19:00

febr. 25. – 19:00

febr. 26. – 19:00

febr. 27. – 19:00

febr. 28. – 19:00

 

Színház

Jégkirálynő – Kisiskolás bérlet III. előadás

február 14. (kedd) 14:30, Színházterem

Jégkirálynő – Óvodás bérlet III. előadás

február 15. (szerda) 10:00, Színházterem

Jégkirálynő – Kisiskolás PLUSZ bérlet III. előadás

február 15. (szerda) 14:30, Színházterem

 

Koncert

Ifjúsági hangverseny – Pécsi Szimfonietta

február 07. (kedd) 14:30, Rendezvényterem

Vastag Csaba koncert

február 17. (péntek) 19:00, Színházterem

Hangverseny – Szekszárd Big Band

február 20. (hétfő) 19:00, Agora Színházterem

Szekszárdi Ifjúsági Fúvózenekar koncert

február 25. (szombat) 16:00, Rendezvényterem

Ifjúsági Hangverseny – Talamba

február 27. (hétfő) 14:30, Rendezvényterem

 

Kiállítás

Mözsi Szabó István festőművész életmű kiállítása

január 14. (szombat) 14:302017. február 12. (vasárnap) 17:00, Művészetek Háza

Sipos Emőke Anna, Gyergyádesz Mihály és Nemes Zsuzsa kiállítása

január 20. (péntek) 17:002017. február 22. (szerda) 18:00, Bakta galéria

Vízfestők 25 – Jubileumi kiállítás

február 18. (szombat) 11:002017. április 02. (vasárnap) 18:00, Művészetek Háza

Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíjasok Kiállítás

február 24. (péntek) 17:002017. április 04. (kedd) 20:00, Bakta terem

 

Előadás

Férfi-Nő Show – A Boldogabb kapcsolódásért

február 13. (hétfő) 19:00, Csatár terem

Hoztam valamit a hegyekből – Pódium bérlet II. előadás

február 16. (csütörtök) 19:00, Agóra Rendezvényterem

Tőkéczki László: Kommunizmus vagy emberség előadás

február 24. (péntek) 10:30, Rendezvényterem

Malenkij Robot – Lohn Annamária könyvbemutatója

február 24. (péntek) 17:00, Művészetek Háza

 

További programok

XIII. Szekszárdi Tavaszváró Szakmai Méhésznap

február 11. (szombat) 07:00, Színházterem

Kultúrházak Éjjel- Nappal 2017: A Babits Mihály Kulturális Központ rendezvényei

február 10. (péntek) 08:002017. február 12. (vasárnap) 18:00

Író-olvasó találkozó Varró Danival

február 15. (szerda) 18:00, Csatár terem

 

Ha bármely program felkeltette érdeklődését, foglaljon szállást szekszárdi vendégházunkban!

 

Forrás:

http://www.szekszardagora.hu/

Valentin nap, nem csak a szerelmeseknek

Valentin nap, nem csak a szerelmeseknek

Lassan itt van február 14-e, a nap, amelyet love-792102_960_720rengetegen várnak, és ugyanennyien hagynának ki az évből. De hogy miért Valentin nap a szerelmesek napja? Alábbi cikkünkből megtudhatja.

Valentin nap története

Hogy pontosan ki is volt Valentin, nem tudni, több teória keletkezett az évszázadok alatt.

Egyes legendák szerint fiatal keresztény volt, akit a keresztényüldözés során fogtak el, és Kr. u. 269-ben február 14-én halt meg a börtönben. Állítólag, amíg börtönben volt, barátainak több levelet is küldött, melyekben olyan üzeneteket hagyott, mint a „Szeretlek benneteket” és a „Ne felejtsétek el Valentint!”.

Egy másik feltételezés szerint, Valentin egy római pap volt, aki titokban párokat adott össze, ezzel megszegve a házasságkötést tiltó törvényt. E miatt később börtönbe is zárták. Ott barátságot kötött az egyik börtönőr lányával, akit később imával gyógyított ki betegségéből. Kivégzésének napján egy levelet küldött a lánynak, amelyet úgy írt alá: „A Te Valentinod”.

bridal-son-in-law-marriage-wedding-38569A Szent Valentin Napot Kr. u. 496. óta ünnepli a katolikus egyház Celacius pápa rendelete szerint. Valentint egyfajta vértanúként tiszteli a katolikus egyház, mivel nem tagadta meg senkitől a házasságkötés szentségét.

Halála napján, azaz február 14-én az ő emlékére cserélnek papírszívet a a hívők a hitetlenekkel.

Ez a nap nem csak a szerelmesekről szól, hanem a jó barátokról, és mindenkiről aki szeret és szeretik.

 

A vörös rózsa, mint a szerelem jelképe

pexels-photo-70208Minden alkalomra tökéletes ajándék a rózsa, akár csak egy szálról, vagy egy hatalmas csokorról legyen szó. Mégis, a vörös rózsát tartják a legszebb és legnépszerűbb virágnak szerte a világon.

A szerelem, a romantika és a szenvedély virágának tartják a vörös rózsát. Aphroditének, a szépség istennőjének és Erósznak, a szerelem istenének közös virága. Tökéletes ajándék minden nő számára, hiszen a jelentése felér a „Szeretlek!” szóval.

 

Bárki bármit mond, abban egyet érthetünk hogy

„A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból.”

/Szex és Nem York c. film/

pexels-photo-248001

 

Ha szeretne párjával egy romantikus hétvégét eltölteni, vagy éppen elmenekülne a romantika elől, foglaljon nálunk szállást. Ha Szekszárd szállás, akkor Szép Kert Vendégház!

 

Kulturális séta a nemes borok és művészetek városában

Kulturális séta a nemes borok és művészetek városában

Január 22-én ünnepeljük országszerte a magyar kultúra napját. Szekszárdon is rengeteg kulturális lehetőség adódik, amelyeket érdemes megtekinteni ezen a napon. Nem csak kultúrát, de Szekszárdon szállást is tudunk biztosítani látogatása idejére. 

 

Története

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük annak fényében, hogy a kézirat szerint 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon véglegesítette a Himnuszt.

hymnus_1823

Az ünneplés első ötlete Farsang Árpád zongoraművésztől származik, aki 1985-ben vetette fel az ötletet, de az ünneplést ténylegesen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa vezette elő 1988. decemberében, és 1989. januárjában már ők szervezték meg az első magyar kultúra napi rendezvénysorozatot.

Az évfordulón tartott megemlékezések lehetővé teszik, hogy tisztelegjünk több ezer éves kultúránk és hagyományaink előtt, és erősítsük nemzeti tudatunkat, valamint, hogy az utókornak tovább adjuk mind szellemi, mind tárgyi értékeinket.

 

Kulturális séta Szekszárdon

Több közismert ember szülővárosa és életének fontos színtere Szekszárd, ennek köszönhetően számos múzeum és emlékház fellelhető városunkban. A magyar kultúra napjának alkalmából érdemes ellátogatni ezekre a helyekre. Egy kisebb „túra” keretében válogattuk össze a legfontosabb látnivalókat, és a kulináris élvezeteket sem felejtettük ki!

wosinszky_mor_szekszardAz autóbusz pályaudvarhoz és a vasútállomáshoz első legközelebb eső épület a Wosinsky Mór Múzeum, amelynek Wosinsky Mór a megalapítója és névadója. Tevékenykedett régészként, apát-plébánosként és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként is. A múzeumban található a régészeti kiállítás, a Tolna megye történetét bemutató kiállítás, és egy fegyverkiállítás is, amelyet előre bejelentett csoportok tekinthetnek meg.

 

Innen a következő állomás a Babits Mihály Kulturális Központ, amely Szekszárd legnagyobb kulturális intézménye. Számos kiállítást, színházi előadást és koncertet szerveznek itt évről-évre, ss nem utolsó sorban a városi moziterem is itt található, ahol a legújabb filmekre ülhetnek be az idelátogatók.

Ha esetleg megéheznek túra közben, vagy egy kávéval a kezükben gyönyörködnének a szekszárdi téli utcákban, érdemes betérni az Amarillys Étterem és Bárba, vagy a hangulatos Toscana Étterem és Pizzériába. Mindkét éttermet bele lehet szőni a kirándulásba, mivel útba esnek a séta következő állomásáig.

   

A felújított Vármegyeháza, az új Béla térrel az előtérbenA következő megállója a Baka Múzeum. Ezt a múzeumot a történelem kedvelőinek ajánljuk, mivel itt betekintést nyerhetnek a látogatók az I. és II. világháború eseményeibe. Garantáltan maradandó élményekkel távoznak.

Szinte a Baka Múzeum szomszédjában találhatóak a Megyeházi kiállítások, amely négy kiállításból tevődik össze, a régi vármegyeháza világából, a Liszt Ferenc Emlékkiállításból, Mattioni Eszter festőművész kiállításából, és Esze Tamás Gyűjteményéből.

Tovább haladva következik a Babits Mihály Emlékház, vagyis Babits Mihály szülőháza. Az irodalmat szeretőknek kihagyhatatlan állomás szekszárdi tartózkodásuk idején. Itt megtalálhatóak Babits személyes dolgai, és különböző családi hagyatékok is.

babits_mihaly_emlekhaz_szekszard

Innen csak egy ugrásra található az Irodalom Háza, más néven a Mészöly Miklós Emlékház. Az itteni, állandó kiállítás Mészöly Miklós és Polcz Alaine budapesti lakásának egyes részeit idézi.

Itt még nem kell hogy véget érjen a túra, a borok szerelmeseinek ajánljuk a közelben lévő Bormúzeumot, akik pedig az édességet jobban szeretik, érdemes ellátogatniuk a Mézeskalács Múzeumba.

   mezeskalacs

 

Ha pedig megnézne egy jó színdarabot, térjen be a Deutsche Bühne Ungarn-ba, vagyis a Magyarországi Német Színházba.

deutsche_buhne

 

Ha felkeltette érdeklődését egy aktív kikapcsolódás a városban, a nap végén pihenjen meg nálunk. Ha Szekszárd szállás, akkor Szép Kert Vendégház. Foglaljon nálunk szobát, vagy akár apartmant. Várjuk szeretettel!

Januári programok Szekszárdon

Januári programok Szekszárdon

Beköszöntött az új év, és ezzel együtt megérkeztek az új programok is Szekszárdon! 

 

MOZI – Babits Mihály Kulturális Központ

ÉNEKELJ

jan. 2. – 15:00 (3D)

jan. 2. – 17:00

jan. 3. – 17:00

jan. 4. – 17:00

 

A FEGYVERTELEN KATONA

jan. 2. – 19:00

jan. 3. – 19:00

jan. 4. – 19:00

 

Színház

Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére – Orfeum bérlet III. előadás

január 09. (hétfő) 19:00, Színházterem

HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS – MÚZSA BÉRLET II. ELŐADÁS

január 16. (hétfő) 19:00, Színházterem

 

Koncert

Újévi Hangverseny – Zenés világkörüli utazás Mozart-tól Frank Sinatráig 

január 2. (hétfő) 19:00, Színházterem

Fischer Annie ösztöndíjasok koncertje – Augusz bérlet II. előadás

január 20. (péntek) 19:00, Művészetek Háza

 

Kiállítás

Mözsi Szabó István festőművész jubileumi kiállítása

január 14. (szombat) 14:30február 12. (vasárnap) 17:00, Művészetek Háza

 

További programok

Író-olvasó találkozó Tóth Krisztinával

január 11. (szerda) 18:00, Placc Ifjúsági Közösségi Tér, Szekszárd, Piactér 1.

Doni áttörés napja-kegyeleti megemlékezés

január 12. (csütörtök) 10:30, Szent István tér, II. világháborús emlékmű

 

Ha bármely program felkeltette érdeklődését, és ellátogatna Szekszárdra akár hosszabb időre is, foglaljon szállást nálunk! Várjuk szeretettel! 

 

Forrás:

http://www.szekszardagora.hu/