A Dél-Dunántúl legszebb része egyértelműen a Gemenc. Sokak kedvelt kirándulóhelye, főleg ősszel, amikor ezer színben pompáznak a levelek, és a fák között elő-elő tünedeznek a vadállatok. Érdemes ilyenkor kisvasútra szállni, mert rengeteg élményt rejt magában az erdő. Mutatjuk, miért jó ősszel a Gemencbe látogatni!
A kisvasút a Pörböly állomást elhagyva néhány száz méter megtétele után belép a Gemencbe, és elhalad az Arborétum mellett is, ahol könnyű sétát tehetünk akár a vasutazás előtt, akár utána.
Vadmegfigyelő
A első állomás nincs is olyan messze a kiindulóponttól, ezt a távot akár gyalog is megtehetjük, és testközelből tekinthetjük meg a kerítés mentén szaladgáló szarvasokat, őzeket, vaddisznókat. Az állatok etetésére is van lehetőség, hiszen az itt élő vadak rendkívül szelídek, és hozzá vannak szokva az emberekhez.
Nagyrezét
Idén májusban került átadásra a Méhészeti Gyűjtemény, amely csoportosan megtekinthető a nagyrezéti erdészházban. A kiállítóteremben számos régi és új méhészeti eszköz található, különböző mézkülönlegességeket sorakoztatnak fel, sőt, egy üvegfalú kaptárban meg is nézhetjük, hogyan dolgoznak a méhek valójában.
Rezéti-Duna part
Nagyrezét után körülbelül 6 kilométeres táv következik a fák között, majd megérkezünk a Rezéti-Duna partra. Kiváló rálátás nyílik a legnagyobb gemenci mellékágra és a szemben lévő Veránka-szigetre. Itt megtekinthetjük a vízben és a parton lévő halászeszközöket, és ha szemfülesek vagyunk, akár vízi madarakat is láthatunk.
Lassi
A menetrend szerinti vonatok első megállójához érkezünk, amely a Duna parton található. Itt élt régebben az erdész, és található ma is régi szolgálati lakása, amely átalakult Lassi-menti Halásztanyává és halászati bemutatóhellyé. A körülötte elterülő pihenőpark erdei játszótérrel, nagy esőbeállóval, kiépített tűzrakó hellyel várja a megpihenőket. Ez után, ha túrázni támad kedvünk, az Alföldi Kéktúra útvonalán haladva eljuthatunk a Szekszárdi Dombvidékre, vagy ellenkező irányban haladva a bajai Duna hídhoz, illetve Bajára.
Malomtelelő
Lassitól nem is olyan messze szállhatunk le Malomtelelőnél, ahol a tanösvény kezdődik. A 45 perces túra alatt a csomópontokon található táblák segítségével megismerkedhetünk Gemenc fáival, növényeivel, és az itt élő állatokkal. A közelben álló megfigyelőtoronyból pedig megleshetjük a Gemenc és a Duna vízi élővilágát, a madarakat és a mocsárréten tartózkodó vadakat.
Gemenci delta
19 kilométer megtétele után jutunk el ide, ahol a Duna partra vezető szárnyvonal ágazik el a fővonalból. A Bárányfokról érkező menetrendi vonat végállomása ez, és akik Pörböly felé utaznak, szintén itt szállnak át.
Gemenc-Dunapart
Itt szállnak le talán a legtöbben megpihenni, így nem ritkán látni ebédelő, bográcsozó társaságokat. Nyitott- illetve fedett padokat és asztalokat találunk itt, játszóteret és zárható mellékhelységet. Kellemes sétát is tehetünk a kijelölt útvonalon, és kagylókat gyűjthetünk a Duna parton.
Keselyűs
Az állomáson átszállási lehetőség van a Gemenc Volán Szekszárd – Sió – Árvízkapu között közlekedő menetrendi járataira, mellyel a Szekszárd MÁV állomásig utazhatunk.
Bárányfok
A Gemenci erdő széléhez érünk, innen már csak pár lépés elhagyni a kisvasút utolsó állomását. Itt is található tanösvény, ami csupán 55 perc sétát jelent az ártéri tájon. Valamint itt található a Gemenci kiránduló Központ is, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park „Élet az árterén” kiállítása is.
A kisvasút november 1-ig nyári menetrend szerint közlekedik, ez után az őszi-téli menetrend lép érvénybe. Ajánlott azonban október végéig kisvasútra szállni, hiszen ebben az időszakban több nosztalgia vonat is indul. A kisvasút pontos menetrendje megtekinthető a Gemenc Zrt. honlapján.
Szeretne a hétvégén a Gemencben egy egész napos kirándulást tenni, de nem akar este hazautazni? Szekszárd szállás olcsón! Foglaljon a Szép Kert Vendégházban, hiszen mi kedvező áron kínálunk szobákat!